top of page

Édesburgonyás hummusz

Mostanában alig van időm (meg kedvem) hosszú ideig főzni, így próbálom az egyszerű, de mégis tápláló ételeket választani. Ilyen volt például a tegnapi vacsorám, ami két szelet pirítós volt édesburgonyás hummusszal, pirított fokhagymás gombás koktélparadicsommal, rukkolával és retekkel. Nagyjából 10 perc volt mosogatással együtt és a hummuszból még maradt is az elkövetkező napokra, amikor minden sós kajához enni fogok belőle. Nem egy nagy recept, de leírom, hogyan készítettem. A hummusz alapreceptjét Deliciously Ellától néztem, de pár dolgot megváltoztattam, íme:

Hozzávalók:

1 konzerv csicseriborsó

1 édesburgonya

1 gerezd fokhagyma

fél citrom leve

1 tk kömény

1/2 tk koriander

1 tk kurkuma

1 tk só

1 tk tahini

víz írzlés szerint (én a csicserikonzerv levéből is szoktam tenni bele)

Feltéthez:

4 gerezd fokhagyma

5-6 közepes méretű koktélparadicsom

5 gomba

só, bors


Első lépésként kettévágtam az édesburgonyát és betettem 5 percre a mikróba (lehetne a sütőbe is, de az 40 perc környékén mozog, nekem most gyorsan kellett). Amíg ez elkészült a többi hozzávalót beletettem egy turmixgépbe és összeturmixoltam. Kicsit vártam, hogy kihűljön az édesburgonya, majd azt is hozzáturmixoltam egy kevés víz kíséretében.

A feltéthez a fokhagymákat megpucoltam és apró darabokra vágtam, majd kevés olajon lepirítottam, majd mentek bele a felszeletelt gombák és koktélparadicsomok, sóztam, borsoztam, kb 5 perc alatt ez is elkészült.


Végül a pirítósra rákentem a hummuszt, ráraktam a paradicsomos gombás feltétet meg a tetejére szórtam egy kis szárított petrezselymet és tettem mellé rukkolát és retket.



49 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page